2012. május 22., kedd

Méhek Tánca - Egy Szigorú Állam, Saját Nyelvvel

Minden dolgozó a királynőt szolgálja, és pontosan meghatározott feladatokat lát el.

A méhek az úgynevezett szociális vagy államalkotó rovarok közé tartoznak. Ez annyit jelent, hogy többé-kevésbé rajokba, sajátos államokba tömörülve élnek. Ezek egy szaporodni képes királynőből, bizonyos számú (gyakran néhány száz) szaporodóképes hímből, valamint a többséget kitevő (30-70 000) szaporodásra képtelen dolgozóból állnak.


Az állam egyik ismérve, hogy igen jól szervezett munkamegosztás szerint működik, minden egyednek megvan a maga feladata, amelyet ellátni köteles. Míg a királynő és a hímek dolga a szaporodás, addig a dolgozók - amelyek ivarukat tekintve nőstények - végeznek minden egyéb fontos és nehéz munkát. A dolgozók életútja,  "szakmai pályafutása" a következőkben ismertetettek szerint alakul.

Életük első három napjában a fiatal dolgozók a kaptár tisztogatásával vannak elfoglalva. Az ezután következő három napban már nehezebb feladatot kapnak, mégpedig az idősebb lárvák mézzel vagy pollennel történő etetését végzik. A rá következő három napban a fiatalabb lárvákat etetik váladékukkal, a méhpempővel, valamint azok ápolásával foglalatoskodnak. A lárvák közül elsősorban a jövő méhkirálynőit kell megkülönböztetett figyelemmel gondozniuk.

A külső szolgálat a lakóhely közelében tett első, tájékozódó jellegű repülés, azaz a kaptárt körülvevő világ megismerése után kezdődhet el. Ekkortól kezdve életük körülbelül 20. napjáig a fiatal méhek a felnőttekre jellemző különböző feladatokat látnak el.

Egy dolgozó feladatai nagyjából a következő tevékenységekre terjednek ki: a lépsejtek építése viaszból, a gyűjtők fogadása, a nektár és a virágpor behordása, a királynő ellátása, a hulladék, valamint az elpusztult méhek eltávolítása a kaptárból. Tehát minden, a lakóhelyük rendben tartásához szükséges feladat ellátása a dolgozók kötelességei közé tartozik.

A méhkirálynő egyetlen feladata abból áll, hogy petéket rakjon, naponta akár
1500-at is. A 3-5 évig élő királynőt a mindössze 4-5 hétig életben maradó dolgozók táplálják.

A 20. nap körül a fiatal méhek az őr rangjára emelkednek. A bejáratnál tehát őrségek állnak, távol tartják a betolakodni vágyókat, és a rajra jellemző szagok alapján ellenőrzik a hazatérő társaikat.

Az őr szerepe után táplálékgyűjtőkként és - szállítókként dolgoznak. Ezután életük végéig a renkívűl fontos felderítői pozíciót töltik be, hiszen nyilvánvaló, hogy csak az idősebbek ismerhetik igazán jól a kaptárra jellemző sajátos kommunikációs rendszert.

Ilyesmi érdekességeket a tudtad blogon is olvashatsz még!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése